25 - Debreceni Református Kollégium

  • Doc File 157.50KByte



23. Dokumentumok tartalmi feltárása

Annotáció: Egy szöveg lehetőség szerint rövid, általános jellemzése.

- a cím szavainak megismétlése nélkül igyekszik azt érthetőbbé tenni azáltal, hogy a dokumentum fő témáját körvonalazza

- bibliográfiák, szépirodalmi ajánlások kedvelt műfaja

- gyakran tartalmaz ítéletet az eredeti szövegről

- utalhat az eredeti mű keletkezésére, „életére”, fogadtatására, hatására, a célközönségre foglalkozhat a mű szerzőjével

- nem feltétlenül az eredeti tartalomra koncentrál

Referátum: az eredeti dokumentum 1/10-e

2 forma:

- indikatív: ahogy a dokumentumban az információ megtalálható: a dokumentumot írja le

- informatív: az információ felől közelít, függetlenül attól, hogy a dokumentumban hol található

Recenzió: kifejezetten értékelő műfaj

- nem annyira az információkeresést, mint inkább a figyelem felkeltését szolgálja

- az értékelés alapja az eredeti szöveg újdonságtartalma

- szerzőjének értékítélete majdnem fontosabb elem, mint a tulajdonképpeni tartalomfeltárás

Tömörítvény: az eredeti dokumentum 50%-a

- az új információt változatlanul átveszi (táblázatok, képek, definíciók)

- kimarad: az előzmény és a hivatkozás

- helyettesítheti az eredeti dokumentumot

Szemle, szemletanulmány:

- önálló szerkezetben, a készítők fogalmazásában foglal össze a témára vonatkozó minden lényeges információt

- igényessége miatt költséges

- 2 fajtája van: a, összegző jelentés: egy téma, kutatási terület állapotáról számolnak be részletesen

b, trend report: az adott témákon belüli trendekkel, változásokkal, aktuális eredményekkel foglalkozó jelentés

24. A könyvtár gyűjteménye (könyvtártípusok, funkciók)

Az állományalakítás általános alapelvei valamennyi könyvtártípus tevékenységében érvényesülnek. A gyűjtőkör megfogalmazásában, az állományalakítási szempontok rangsorolásában, módszereiben az egyes könyvtárak ez irányú tevékenysége eltérést mutat. Ez összefügg a könyvtár funkciójával (szak, iskolai), szervezeti hovatartozásával (központi, fiók), nagyságrendjével.

A nemzeti könyvtárak országonként megőrzik a nemzeti irodalom és ezáltal – összességükben – a világ egészének dokumentumtermését.

Kezdetben a „klasszikus” nemzeti könyvtárak (Bibliothéque Nationale) gyűjteménye enciklopédikus jelleggel fejlődött. Az ún. nemzeti irodalom mellett helyet kapott a mindenkori legkorszerűbb irodalom, a világ bármely országában, bármely nyelven jelent is meg (egyetemes gyűjtőkör), és bármely tudományterületre vonatkozott is (általános gyűjtőkör).

A szakkönyvtárak megalakulásával megszűnt a nemzeti könyvtárak általános gyűjtőköre

Létrejöttek kettős funkciót betöltő nemzeti könyvtárak is. Típusai:

- nemzeti és egyben felsőoktatási könyvtárak (Norvégia, Finnország, Izrael)

- nemzeti és egyben parlamenti könyvtárak (USA Kongresszusi Könyvtár)

- nemzeti és egyben „public library”-k: fejlődő országokra jellemző, pl.: India:Calcutta

- nemzeti és egyben szakkönyvtár (USA: National Library of Medicine)

A kettős funkciójú könyvtárak a patriotikumot és a 2. funkció ellátásához szükséges dokumentumokat gyűjtik.

A magyar nemzeti könyvtár a hungarikumok gyűjtésére helyezi a hangsúlyt. Az 1960-as évektől országos tudományos szakkönyvtári profilt vállalt a magyar irodalomtudomány, a magyar történettudomány és a könyvtártan, könyvtártörténet, könyvtárügy területén

Patriotikum: minden ország esetében a nemzettel, az országgal kapcsolatos dokumentumok gyűjtőfogalma.

UNESCO, 1987: A nemzeti könyvtár az a könyvtár, amely felelős minden jelentős, az ország területén kiadott dokumentum példányának beszerzéséért és megőrzéséért.

A patriotikum 4 kategóriát ölel fel Magyarországon:

- területi hungarikum: minden olyan dok., amely teljes egészében vagy legalább részében Magyarország területén jött létre, vagy magyarországi telephelyű kiadó adta ki. Magyarország területének a mindenkori magyar állam közigazgatási területe értendő.

- Nyelvi hungarikum: minden olyan dok., amely teljes egészében magyar nyelvű ; a részben magyar nyelvűek közül azok, amelyeknek teljes terjedelmén magyar nyelvű szöveg is végigvonul

- Személyi – intézményi hungarikum: minden olyan dok., amelynek szellemi vagy fizikai létrehozatalában Magyarországon született, ill. az alkotás idején itt megtelepedett személy, Magyarországon működő, ill. magyar vonatkozásban illetékes testület

- Tartalmi hungarikum: minden olyan dok., amelynek tárgya a magyar nyelv; amely Magyarország vagy annak valamely területi egysége lakóit, testületeit vagy ezek tevékenységét ismerteti.

Az általános megőrzési kötelezettséget a nemzeti könyvtár elláthatja egymaga is, de meghatározott szempontok szerint megoszthatja más könyvtárakkal is. A megosztás vonatkozhat:

- egyes szakterületekre

- egyes kiadványtípusokra pl. Magyarország: OSZK a szabványok, szabadalmak, kataszteri térképek gyűjtését osztotta meg

- egyes dokumentumtípusokra (Németország, Svájc)

- egyes földrajzi vagy közigazgatási egységek kiadványaira (Anglia)

Szakkönyvtárak:

A szakkönyvtári gyűjtemények az adott tudományterületen állományalakításukban értékelő válogatással törekednek a téma legkorszerűbb információs bázisának a megteremtésére.

Felsőoktatási intézmények könyvtárai:

Alapfeladatuk mellett vállalnak szakkönyvtári funkciót is. Állományukkal elsődlegesen az intézményükben oktatott tárgyak tanulmányozásához és kutatásához kell alapot nyújtaniuk.

Lakóhelyi (települési) könyvtárak:

Sokoldalú a szerepkörük (oktatás, továbbképzés, helytörténeti gyűjtés, etnikai kisebbségi ellátás, stb.), ezért a típuson belül is eltérő állományalakítási szempontok érvényesülnek.

Iskolai könyvtárak:

A gyűjteménynek elsősorban az oktatási anyag, ill. az azt kiegészítő információk szükség követelte teljességét kell nyújtania, olyan szinten és mennyiségben, amely az adott korszak ismeretanyagát az iskolai képzés legmagasabb színvonalán fedi le.

25. A gyűjtemény feltárása (raktározás, katalógusok)

Az állomány rendezésének elsődleges célja az egyes dokumentumok visszakereshetősége. Ennek eszközeként kell kialakítani az alkalmazandó raktári rendszert vagy rendszereket, és azon belül a raktári jelzetet. A rendezés 2 lehetősége:

1. Rendszerező raktári rend: a 19. századig ezt alkalmazták

a, szakrendi vagy tematikus csoportosítás: napjainkban csak kis könyvtárak alkalmazzák az egész állományra, a közepes és a nagy könyvtárak többnyire csak 1-1 gyűjteményrészt csoportosítanak tematikusan.

A múlt század végéig felállított szakrend általában a szakterület.

- többnyire latin nyelvből rövidített megnevezéséhez kapcsolja a dok. azonosítószámát (formai szempontból kevert jelzet: betű + szám)

- ma: a témát számokkal kifejező osztályozási rendszerrel oldják meg. Lehet:

A, egyedi: csak egy adott könyvtárban alkalmazott

B, általánosan használt, pl. ETO (szak + Cutter-szám): főként közművelődési és iskolai könyvtárban terjedt el.

- fő szempontok a jelzettípus kiválasztásánál:

▪ a szakrendet kifejező jelzetek nem lehetnek azonosak a mechanikusan növekvő állomány-nyilvántartási számokkal

▪ a szakrend és a jelzet formája nyújtson további lehetőséget a szakterület további tagolására

▪ a jelzet többnyire csoportos típusú: az egyes jelzetek nem egyetlen dok-t, hanem azoknak 1-1 tematikus csoportját jelölik

b, betűrend

- alapja a szerző (több szerző esetén az 1.) nevének, ennek hiányában a cím (névelőt mellőző) 1. szavának betűrendje

- leggyakrabban alkalmazott területe a szépirodalmi gyűjteményrész

- Cutter-számot használják

- a szakirodalom raktározási rendjeként ritkán jelenik meg, de néha tárolókönyvtár anyagának elrendezésére is alkalmazzák

c, időrendi (kronológiai) rendezés:

- főként a kultúrtörténeti, nyomdászattörténeti fejlődés nyomon követésére épül, ezért a megjelenési évek sorrendjét követi

- régi könyvek csoportosításánál kap szerepet

d, földrajzi rendezés:

- alapja a dok. megjelenési helyének a betűrendje

- pl. helyismereti gyűjtemények raktári rendszereként az egyes csoportok 1-1 helység fejlődését tükrözik

e, személyekhez kapcsolódó csoportok, ún. fondok kialakítása:

- 1-1 személyhez kapcsolódó iratanyag (levelezés, hivatalos iratok, művek kéziratai, fényképek, stb.) önálló egységként szerepel a raktári rendszerben

2. Mechanikus raktári rendszerek:

- a 19. sz-tól kezdett meghonosodni

- lényege: a raktári elhelyezést a gyarapodás sorrendjében, mindenfajta rendszerezés nélkül oldja meg, ezért a dok-k csak a katalógusból megállapítható raktári jelzet szerint kereshetők vissza

a, folyamatos sorszámozás (numerus currens)

- függőleges irányú helyveszteséget jelent, mivel különböző méretű dokumentumok kerülnek egymás mellé, így a polctávolságnak a legnagyobb mérethez kell igazodniuk

b, nagyságrendi elrendezés: numerus currens-jelzeteket alkalmaz

- ugrószámos numerus currens: a méretek megkülönböztetésére előre kijelölt számkategóriát alkalmazzák

- betű -, ill. számjeles numerus currens: a méretek megkülönböztetésére a számhoz rendelt betű, ill. az ívméretre utaló számjegyek szolgálnak

Katalógusok:

Cutter a 19. században megfogalmazta elvárásait a könyvtári katalógusokkal szemben:

1. Lehetővé tenni, hogy az olvasó megtaláljon egy könyvet, melynek

a, szerzője

b, címe

c, tárgya ismert

2. Megmutatni a felhasználóknak, hogy a könyvtár mivel rendelkezik:

a, adott szerzőtől

b, adott témában

c, adott fajta irodalomban

3. Segíteni az olvasónak egy könyv kiválasztásában annak

a, bibliográfiai

b, tartalmi jellemzői szerint

Leggyakrabban 2 főtípust szokás megkülönböztetni:

I. leíró katalógus: 3 fő funkciót lát el :

- kivetíti a dokumentumot

- feltárja a művet

- feltárja a szerzőt

A leíró katalógus is vállalkozik tartalmi feltárásra (a mű feltárása tkp. tartalmi feltárás, melyet formai eszközökkel oldunk meg). A leíró katalógus további, konkrét tárgyi feltáró funkciót is magára vállalt: a dok. tárgyát képező természetes és jogi személy, cím (mű), ill. földrajzi hely feltárását

1. Természetes és jogi személy, mint tárgy:

Ha a dok. valamely természetes vagy jogi személyről szól, a leíró katalógus a személy nevét visszakereshetővé teszi

pl. leíró katalógusban tárgyi melléktételként *Arany János (1817-1882)

2. Cím (mű), mint tárgy

Ha egy mű valamely másik mű tárgya, a tárgyalást végző dok-ról készített bibliográfiai rekordnak a tárgyalt műre utaló visszakereső eleme is van, a leíró katalógusba tárgyi melléktétel kerül a tárgyalt mű adatainál

pl.: * Bartók Béla (1881-1945). Cantata profana

3. Földrajzi hely, mint tárgy

Ha a dok. egy konkrét földrajzi helyről szól, a leíró katalógusban tárgyi melléktétel szerepel a földrajzi névnél pl.: * Magyarország

A leíró katalógus átfogó szerkezetét a besorolási adatok betűrendje adja.

II.: Tárgyi katalógus: 2 típusa van:

1. tárgyszókatalógus: lehet:

a, mechanikusan felsoroló a tárgyszavak szigorú betűrendjében

b, mérsékelten struktúrált

A tárgyszavakat feltüntető választólapok mutatják a belső szerkezetet is, ezáltal segítik a keresést.

2. szakkatalógus vagy szakrendi katalógus

- többé-kevésbé hierarchikus

- formai, nyelvi, időrendi, földrajzi szempontok beiktatása

A szerkezet oldaláról közelítve a katalógusfajtákhoz, lehetnek:

a, mechanikus: szoros időrend, hely szoros betűrendje, személy -, és intézménynevek betűrendje

Nem köti meg, hogy a tételeket milyen adatok fűzzék fel egy felsorolásban. Szótárkatalógusnak is hívják: leíró + a tárgyszókatalógust egyesíti

b, szisztematikus: a korszakolást követő időrend, a földrajzi tájegységeket vagy közigazgatási beosztást érvényesítő helyrend, stb.

A jó katalógus nem csak a tételek rendezett együttese, hanem egységet tükröz, a könyvtári állományt egészében mutatja meg. A könyvtárban legalább egy olyan katalógusnak kell lennie, amelyben a teljes állomány megtalálható.

A gépi katalógus eltünteti a határokat a bibliográfiai leírás és a tárgyi feltárás között: a MARC- formátumban kapnak helyet a leíró és a tematikus adatok.

26. A bibliográfia fogalma, típusai, funkciói

A bibliográfia fogalma már az i.e. V. században létezik, jelentése: „könyvírás”.

A középkorban eltűnt a fogalom, majd a XVII. Században jelenik meg újra, jelentése: „könyvjegyzék”. A 18. században a könyvtártudománnyal bővült a jelentése.

Bibliográfia:

A, Könyvek, időszaki kiadványok és más információhordozók rendszerezett jegyzéke.

B, A közlésre szánt, és arra érdemesnek ítélt objektiválódott szellemi alkotások rendszerező és más módszeres nyilvántartása.

C, Az emberi tudást megjelenítő információ, a rögzített információt hordozó dokumentumok rendszerező, tágan értelmezett leírása.

D, Kertész Gyula: 3-as jelentése van a bibliográfiának: Produktum, tevékenység, ismeretág (tudományág).

Cél: minden szellemi termék regisztrálásra kerüljön

Biztosítani kell a visszakereshetőséget is

Paul Ottlik világbibliográfiai törekvése: világkatalógus létrehozására törekedett

FID

UBC: bibliográfiai kontroll céljából jött létre

UAP: a felhasználók hozzáférhessenek a világ dokumentumaihoz

A bibliográfiák típusai:

I. A feldolgozott anyag tartalma (gyűjtőkör) szerint:

1.a, általános:

nem specializálódott

specializált: dokumentumra, területre, időre, személyre, tárgyra

b, szakbibliográfia: szaktudományra, szakterületre vonatkoztatja a regisztrálandó dokumentumok körét

2. Dokumentumfajták szerint:

-könyv

-folyóirat

-cikk

-térkép, kotta

-film, hanglemez, stb.

3. Terület-földrajzi szempontból: (megjelenési hely, tárgyhely):

a, egyetemes: nemzetközi dokumentumtermést regisztrál

b, regionális: nagyobb régió dokumentumtermését regisztrálja. Lehet nemzeti és helyi.

4. Megjelenési idő szempontja szerint:

a, retrospektív (visszatekintő)

b, kurrens

c, perspektivikus (előretekintő)

I. Elrendezések, közlések szerint:

Teljesség szerint:

A, teljes: MNB

B, válogató: pl. ajánló vagy tiltó bibliográfia

2. Feldolgozás módja, szintje, mélysége szerint:

a, regisztratív vagy címbibliográfia

b, magyarázatos, annotált, kritikai, referáló

c, témadokumentáció

d, szakirodalmi kalauz

e, biobibliográfiák

f, perszonálbibliográfia:

-személyi: író, költő művei és a róla szóló irodalom is

-egyéni: író, költő művei

3. A leírás forrása szerint:

a, elsődleges vagy primer, autopszián (kézbevételen alapszik)

b, másodlagos vagy szekunder: az elsődleges bibliográfia felhasználásával készült

4. Az elrendezés alakja szerint:

a, tárgyi

b, személyi: szerző vagy cím szerinti

c, földrajzi: megjelenési hely szerint

d, történeti: megjelenési idő, tárgyidő

e, dokumentumtípus: könyv, cikk, szabadalom, stb.

5. Forma szerint:

a, önálló:

-könyv

-füzet

-röplap

-lyukkártya

-CD-ROM

-periodikum

-mikrofilm

b, rejtett:

-könyv, fejezet, cikk végén

-jegyzetként

-folyóiratok bibliográfiai rovatai

Mindkettő lehet lezárt vagy folyamatos

6. Funkció szerint:

a, általános, regisztráló nyilvántartó: alap, ill. törzsbibliográfia: nemzeti bibliográfia

b, tudományos, gyakorlati, gazdasági: szakbibliográfiák

c, közművelődési, ismeretterjesztő

d, kereskedelmi propaganda: kereskedelmi bibliográfia, általában perspektivikus

7. Orientáció szerint:

a, dokumentumra

b, tudományra, szakterületre irányuló: szakbibliográfia

c, felhasználóra irányuló: ajánló, bevezető bibliográfia

A bibliográfiák funkciói

Kertész Gyula: különféle motívumok köré csoportosítja a bibliográfiák funkcióit, ezek a társadalmi igényeket tükrözik. Motívumok:

A, megőrzés: az elmúlt korszakok dokumentumterméseinek feltárása, regisztrálása

B, figyelem, érdeklődés felkeltése egy eszme vagy egy nemzet irodalomtermésére: propaganda

C, könyvkereskedelembe kerülő dokumentumokra hívja fel a figyelmet: könyvkereskedelmi bibliográfia

D, a könyvgyűjtők igényinek kielégítése, jegyzékek a gyűjtésre javasolt művekről: bibliofil motívum

E, állam vagy egyház igénye volt, hogy ellenőrizze a sajtótermékeket: cenzúramotívum

F, általános jellegű, nem egy tárgyra korlátozott ismeretszerzés: általános tájékoztató motívum

G, tudományos műszaki tájékoztató motívum

H, széles néptömegek általános tájékozottságának növelése: közművelődési motívum

4 fő funkció elkülönítése:

a, számbavétel, ellenőrzés, regisztrálás

b, azonosítási funkció

c, informatív funkció

d, reprezentatív, bemutató funkció

27. A magyar könyvtárügy. Könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer

Elvi alapok:

- a modern könyvtár önmagában nem, csakis rendszer részeként létezhet

- az együttműködés a történelmen végigvonuló sajátosság

- a társadalmak kialakulásával, azok érintkezésével az ismeretek, a tudomány majd a kiadványok nem ismernek országhatárokat ( nemzetközi összefogás, nemzetközi rendszer kialakítása

A könyvtári rendszer nem más, mint a könyvtárak együttese. Lényegi vonása, hogy keretei között a könyvtárak feladataik ellátása érdekében szövetkeznek, együttműködnek. A könyvtári rendszer útján biztosítani kell, hogy a könyvtárak szolgáltatásaikkal az ország bármely településén, vagy munkahelyén előmozdítsák a művelődési és szakirodalmi igények kielégítését, valamint e téren tájékoztatás nyújtását. A könyvtári rendszer tehát nem pusztán a könyvtárak puszta halmaza, hanem jellemzője, hogy konkrét célokra irányul, szisztematikusan megtervezett és szervezett, további rendszerképző elemekből áll. Mind nemzeti, mind nemzetközi méretekben arra irányul, hogy a benne részt vevők együttesen garantálják egyrészt minden ismeret (tudomány, művészet, közhasznú tudnivalók), mindenféle társadalmi és egyéni igény kielégítését, hogy földrajzilag bármely ponton a megfelelő könyvtárak – lehetőleg hézagmentesen – rendelkezésre álljanak. Másfelől együttesen többet, jobbat, gyorsabban, vagy olcsóbban legyenek képesek nyújtani. Újabban erős törekvések figyelhetők meg számítógépes integrált információkereső és dokumentumszolgáltató rendszerek kiépítésére, melyek gyakran átlépik az országhatárokat is. E rendszerek angol elnevezése networking.

A könyvtári rendszer nem valami magában létező dolog, hanem mindenkor a létező és változó könyvtári intézmények tevékenysége adja létalapját, de valódi rendszer az alábbi felsorolt elemek - vagy azok összefüggő halmazainak - megvalósítása révén épülhet fel. Meg annak a ténynek a tudomásulvételéből és következményeinek érvényesítéséből, hogy a könyvtárak mindig is a társadalom nagyobb rendszereihez kapcsolódnak egyfajta alrendszerként.

A könyvtári gyűjtemény együttes teljességét, feltárását és megőrzését elősegítő elemek:

- köteles példányok, kiadványcsere, fölöspéldány-hasznosítás

- országos gyűjteményfejlesztési és tárolási együttműködés

- állományvédelmi rendszer,

- egyetemes bibliográfiai számbavétel

- országos általános és szakterületi lelőhely-nyilvántartás

A felhasználói szolgáltatások szervezése:

- hozzáférés biztosítása a dokumentumokhoz országos és nemzetközi szinten

- szolgáltatás a szolgáltatásokról

- az olvasói igények vizsgálatára épülő szolgáltatásfejlesztés

A könyvtárosi felkészültség és motiváció alakítása:

- könyvtárosképzés és továbbképzés

- könyvtáros szakmai szolgáltatások

- szakmai egyesületek, könyvtári közélet

A könyvtári tevékenység információs és irányítási alapjai:

- könyvtári statisztika és szabványosítás

- fejlesztési stratégiák, könyvtárpolitikai szabályozás

- könyvtári marketing

A kezdet

A Horthy-rendszer 1945-ben szörnyű megpróbáltatások közt omlott össze, az anyagi és szellemi erők alig jóvátehető pusztulását hagyva maga után. Új szellemben kellett mindent újjáteremteni, újjászervezni.

A könyvtárpolitikában ez az újjászervezés hosszú ideig az államhatalom közvetlen támogatása, számottevő anyagi segítsége nélkül történt. A hatóságok, a koalíciós pártok minden erejét igénybe vette az államrend, a közbiztonság helyreállítása, a termelés és az oktatás megindítása, a földosztás, az üzemek, bankok államosítása, az értékálló pénz bevezetése, a demokrácia megteremtése és megerősítése. A könyvtárakkal sokáig nem tudtak törődni.

A könyvtárak munkája mégis elég hamar megindult, először a nagyobb tudományos, szak- és közművelődési intézményekben, ott, ahol a pusztulás mértéke kisebb volt. Mindenütt megkezdődött a romeltakarítás, a beázástól átnedvesedett, a törmelékektől betemetett állomány biztonságba helyezése, néhány helyiség használhatóvá tétele, az ablakok beüvegezése és - eleinte erősen csökkentett mértékben - az olvasószolgálat megindítása.

A szakszervezeti és a népkönyvtárakban sokkal reménytelenebb volt a helyzet, mert a gyűjtemények java részét elprédálták, szétszórták, felégették. A veszteség pontos mértékét nehéz megállapítani, mert a felszabadulás utáni első években a súlyos gazdasági helyzet még az adatgyűjtést is lehetetlenné tette.

A könyvtárak épségben maradt állományában sok, a világháború idejéből származó, kártékony ideológiájú nyomtatvány rejtőzött, kommunistaellenes, zsidógyalázó pamfletek, Hitlert, Mussolinit, Horthyt magasztaló könyvek, nyilas pártprogramok. Fontos volt ezektől megtisztítani a könyvtárakat. Ezért rendelte el a Miniszterelnökség sajtóosztálya még 1945-ben, hogy a könyvtárak kötelesek beszolgáltatni a fasiszta politikusok beszédeit, a fasiszta szellemű életrajzokat, a német hadviselést dicsőítő kiadványokat, a fasiszta pártok politikai jellegű sajtótermékeit, valamint az ilyen szellemű szépirodalmi műveket. A megsemmisítendő könyveket a Miniszterelnökség sajtóosztálya A fasiszta szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke címmel négy füzetben sorolta fel, kb. 2750 magyar, 800 német, 180 olasz és francia könyvet, aprónyomtatványt, 230 magyar és néhány idegen nyelvű folyóiratot.

A jegyzékek valóban szennyirodalmat soroltak fel, zúzdába küldésüket csak helyeselni lehet. A listákra azonban túlbuzgóság és az összeállítására szolgáló rövid idő miatt belekerült néhány politikailag semleges mű is, iskolák, egyletek történetéről szóló, a trianoni békét és következményeit objektívan tárgyaló könyv, pár hitbuzgalmi munka és két jó kézikönyv: A Napkelet lexikona és a Katolikus lexikon.

A felszabadulás után nehezen felbecsülhető kár keletkezett a külföldre menekült tulajdonosok, valamint a feloszlatott egyesületek könyvtárainak pusztulása révén. Állományukat a helyi hatóságok sok városban, községben válogatás nélkül zúzdába küldték. Hatástalan maradt az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet, amely kimondta, hogy a könyvtáraknak, múzeumoknak "leletmentésszerűen minden értéket" őrizniük kell. De csak nagyon elkésve, 1951 nyarán, az Országos Könyvtári Központ ismételt sürgetése után adott ki a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium olyan rendeletet, amelynek alapján a Központ megkezdhette a főurak és a nagybirtokosok kastélyaiban őrzött könyvek összegyűjtését. Addigra a gödöllői Grassalkovich-, a pétervásári Keglevich-, a sopronhorpácsi Széchenyi-, az albertirsai Szapáry-, a bajnai Metternich-, a báromi Mattysovszky-Zsolnay-kastély könyvtára sok-sok mással együtt elpusztult. Másutt - szerencsére - a Központ kiküldöttei az állomány vagy legalábbis ennek elég nagy részét megtalálták különféle raktárakban, pajtákban, padlásokon összehordva, és biztonságba helyezhették.

Sok magánkezdeményezés is történt. Könyvtárosok, levéltárosok, tanárok több alkalommal közbeléptek kallódó gyűjtemények megmentése érdekében. Néhány ilyen, találomra kiválasztott eset: 1950 júniusában a Szolnoki Papírgyárban a bezúzásra váró könyvanyagból kb. 13 000 kötetet emelt ki Kaposvári Gyula, a szolnoki múzeum igazgatója. Féja Géza szociográfus író, 1946 után békéscsabai városi könyvtáros, Békés megyében a Wenckheim-kastélyokból gyűjtött be sok könyvet. Soós Imre levéltári igazgató Egerben a líceum értékes könyvtárát mentette meg, mikor az épületet a Pedagógiai Főiskola céljára kezdték alakítani. Takáts Endre bajai könyvtáros a Hadik-Barkóczy család értékes történelmi könyvtárát vásárolta meg 5000 forintért. Uhlmann Aladár könyvtárvezető a megszüntetett miskolci jogakadémiának egy vasgyári raktárba hurcolt könyveit szerezte meg a Városi Közkönyvtár részére. Teljesen sértetlenül csupán 3 nagy magánkönyvtár maradt meg, a keszthelyi Festetics-gyűjtemény, a legértékesebb magánkönyvtár, amelyet később a Széchényi Könyvtár műemlékkönyvtárává nyilvánítottak, a sajókazai Radvánszky Könyvtár 25 000 kötete - ez az Egyetemes Evangélikus Egyház birtokába került - és Végh Gyula bibliofil kollekciójának 5000 kötete.

A nagy egyházi könyvtárak épségben vészelték át a világégést, épületeik nem sérültek meg, állományukat nem érte károsodás.

A magán kölcsönkönyvtárak nagyobbik fele harci cselekmények és egyéni fosztogatások következtében elpusztult, feloszlott. A megmaradtakat 1951-ben - a könyvkereskedésekkel egy időben - szüntették meg. Kevés kivétellel értéktelen anyagból, úgynevezett "limonádé-irodalomból" álló állományukra a közkönyvtárak nem tartottak igényt, s így zúzdába kerültek.

A szocialista művelődéspolitika egyik célja a lakosság minél nagyobb részében felébreszteni és növelni az olvasás iránti igényt, rendelkezésükre bocsátani a művelődéshez, tanuláshoz és szórakozáshoz szükséges könyveket. 1946-47-ben a falusi lakosság könyvtári ellátására angolszász fogantatású és korszerű elveket képviselő tervezetek készültek. 1949-től azonban a körzeti könyvtárak létrehozása már szovjet mintára történt, s szocialista népkönyvtárügyet eredményezett. Ugyancsak a szovjet példára hivatkozva vonták össze a körzeti és a városi könyvtárakat, s ezzel 1952-ben megszületetett a megyei és járási könyvtárak évtizedekig bevált, de közben vitákat, elmarasztalást is kiváltó hálózata. Az 1949-ben megindult, majd egyre gyorsabb ütemű könyvtáralapítások révén az 1950-es évek közepére minden településen volt közművelődési könyvtár. A lakóhelyi könyvtárakkal párhuzamosan a szakszervezetek munkahelyeken hoztak létre ezerszámra hasonlókat. A mintegy tízezer közművelődési könyvtár milliókhoz vitte közel a könyvtári szolgáltatásokat, százezreket nyertek meg az olvasásnak. A rendszer hibáin 1958-tól a falusi könyvtárak tanácsi kezelésébe adásával próbáltak segíteni. A városokban 1950-ben megtörtént a tulajdonosváltás: a megyék és járások könyvtárait eleve a tanácsok kezébe adták. Hamar kiderült, hogy az önálló állománygyarapítás csak a nagyobb településeken célravezető. A kisebbeken letéti, körzeti, illetve bibliobuszról működő ellátórendszerek útján és máig tartó kísérletezéssel próbáltak segíteni. Gondot jelentett az is, hogy a megyei és járási székhelyeken a városoktól elvették a könyvtárt, s a területi tanácsok fenntartásába rendelték.

Magyarországon 1949-től népkönyvtári szemléletű közművelődési könyvtárügy jött létre. Ez az 1960-as évek vitáiban részt vett könyvtárosok egy része előtt világos volt. Ha a könyvtárügy lépést akart tartani a művelődés egyéb területeivel, akkor a mozgalmi módszereket alkalmazó, apró és a lakossághoz minél közelebb telepített egységeket kellett előnyben részesítenie. A politikai elvárások ezt a megoldást erőltették az irodalomnak a lakosság széles tömegeihez való eljuttatására. Lehetőség sem adatott ekkor a Szabó Ervin-i hagyomány folytatására. Feltámasztására 1956 után nyílt mód. Sallai István és azok vállalkoztak rá, akik a szép kilátásokkal biztató körzeti könyvtárakat is létrehozták; ők messzebbre láttak a napi elvárásoknál, s érzékelték a lépéskényszer: ha a társadalmi szükségleteknek megfelelő közkönyvtárügyet akarnak kifejleszteni, akkor új koncepcióra van szükség.

A szellemi előkészítés az 1960-as években kezdődött, a koncepció 1968-ra állt össze. Ezt előbb az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács vitatta meg, majd az 1970. évi III. országos könyvtárügyi konferenciának is alapdokumentumává vált. Az 1972-ben kiadott szakmai irányelvek az addig egymástól inkább csak az állomány mennyisége tekintetében különböző könyvtári hálózat tagjait négy szintbe sorolva, ellátási hierarchiát szervezett. Az egy-egy megyében működő könyvtárakat rendszereknek fogta fel, amelyek központjai a felsőfokú településeken működő, a kor társadalmi, gazdasági és politikai követelményeinek megfelelő, tudományos tájékozódásra alkalmas nagykönyvtárak, további lépcsői pedig e nagykönyvtárak tudatosan fejlesztett szolgáltatásaihoz igazodnak, s mint hajszálerek hálózzák be az országot s juttatják közel a szolgáltatásokat minden állampolgárhoz.

Sallai írta a public libraryról: "Olyan általános tudományos könyvtár, mely a tudományos kutatási igények bizonyos fokú kielégítésére törekvés, illetve a szakirodalmi és tájékoztatási igények kielégítése mellett, az állományra vonatkozóan bizonyos minőségi korlátozással, minden irányú igénynek helyet ad. Természetes megjelenési formája a nagy könyvtár. A közművelődési könyvtár fogalmán olyan egységes rendszert kell érteni, amely az általános tudományos könyvtári szintig megad minden szolgáltatást a lakosság minden rétege és korosztálya számára…a hatókörében szükséges irodalom tartalmi egészét képes beszerezni, amellett, hogy alapvető feladatának: a kölcsönzésnek teljes mértékben eleget tesz, prézens állományt fejleszt, jelentős prézens állományt biztosító nyilvános tájékoztatási részleget alakít ki, kiegészül a szükséges korosztályi szolgálattal, illetve részlegekkel, és megfelelő speciális gyűjteményeket létesít."

Az 1960-as évek derekától kedvező feltételek mutatkoztak a public library irányába történő elmozduláshoz. Komoly politikai viták nyomán, korlátozottan kaphatott zöld utat. Hasonlóképpen politikai megfontolások álltak a háttérben az 1970-es években a komplex intézményekről szóló vitában. Még inkább így volt az 1980-as években a szakrészleges illetve a három részre tagolt könyvtár vitájában.

A szakrészleges könyvtár a magasabb szintű és árnyaltabb szolgáltatások megszervezését szolgálta, a hármas tagolású könyvtár az igényeiben bizonytalanabb, a nem konkrét művet, hanem szórakozásának, hobbijának és szabadidős igényeinek kielégítése céljából érkező használót is tekintetbe vette. Az 1970-es években megszületett hármas tagolású könyvtár a szabadpolc után újabb forradalmi változást jelentett. Nemcsak a szakmai, szakirodalmi igényekkel jelentkező, hanem az olvasnivalót kereső, böngésző olvasóra, vagyis a látogatók nagyobb tömegére is tekintettel volt. A hármas tagolású könyvtár első szintje a használó - akár állandóan változó - igényei szerint csoportosítva válogatta meg és tálalta a dokumentumokat. Ez az olvasói igényekhez való igazodás az olvasó keresési stratégiájára alapoz. Azért hármas tagolású, mert az ún. közeli tartományban az aktuális olvasmányokat állítja fel az olvasói igények szerint csoportosítva, s lényegében a katalógus szerepét is átvállalta. A középtartomány a hagyományos szabadpolc, míg a távoli tartomány a katalógusokon keresztül elérhető raktár. Magyarországon az 1980-as években jelent meg, elsősorban a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár fiókjaiban.

Összhangban van az egymásra épülő könyvtárak rendszerével a az IFLA 1986-os irányelveivel is. A haza megvalósításhoz az új technika segítséget nyújt.

Könyvtári központok

Az 1923-ban alapított Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központot már 1945-ben átszervezték Országos Könyvtári Központtá. Könyvtárvezetési és módszertani feladatokat vállalt, a körzeti könyvtárak és a kötelékükben álló helyi könyvtárak számára kezelési szabályzatot, osztályozási útmutatót adott ki. Sietett újra megindítani és továbbfejleszteni a külföldi intézményekkel való, a háború következtében megszakadt csereviszonyt, és újból kiépíteni a könyvtárközi kölcsönzést. Az Országos Könyvtári Központ mellett felállították a Népkönyvtári Központot. Az új intézmény feladatává tette a falusi könyvtárak gyakorlati és módszertani irányítását, könyvekkel és hozzájuk tartozó katalóguscédulákkal való ellátását, a könyvtárosainak képzését és a könyvtári bútorokról való gondoskodást, és általában segítséget nyújtani minden aktuális probléma megoldásában. 1954-ben megszüntették és feladatai közül sokat a Széchényi Könyvtár vett át, a többit a Népművelési Minisztérium könyvtári főosztálya.

1951-52-ben az Országos Népművelési Bizottság keretén belül egy könyvtárügyi albizottság működött. A szétszórtan tevékenykedő könyvtárak munkáját igyekezett összehangolni, tervezeteket dolgozott ki a könyvtárügy fejlesztésére, a könyvtárosképzés intézményes megoldására, és felügyeletet gyakorolt a két könyvtári központ felett. 1952-ben ezt az albizottságot Országos Könyvtárügyi Tanáccsá (OKT) szervezték át. Munkáját Elnökség irányítja. Tevékenységét plenáris ülésen, két tagozatban (tájékoztatási és szakkönyvtári, illetve közművelődési és iskolai), szakbizottságokban fejtette ki. Az új intézmény munkájának sokoldalúságát jellemzi, hogy keretében könyvtárpolitikai, könyvtárigazgatási, állománygyarapítási, katalogizálási, osztályozási, olvasószolgálati, bibliográfiai, gyermekkönyvtári, könyvtártudományi, állományvédelmi és mikrofilmezési, képzési és könyvtárépítési szakbizottságok működtek.

A tanácsot később átszervezték, először 1957-ben. 1980-ban újabb változás történt. A Művelődési Minisztériumban a könyvtári osztály létszámát erősen csökkentették, így fokozott mértékben igényli a tanács segítségét: a döntésre érett könyvtárügyi javaslatok kidolgozását, a szakfelügyeletet, a képzés, a gépesítés, a hálózati munka, a koordinációs központok, a nemzetközi kapcsolatok kiépítése kérdésében.

A tanács 1983-85. évi működési tervében 36 program kidolgozása és megvitatása szerepelt. Pl. szerzői jogi problémák a könyvtárakban, térítéses könyvtári szolgáltatások, a könyvtárképzés rendszere és programja 1990-ig, a számítógépes hálózatszervezés a hazai könyvtári rendszerben, a betegek könyvtári ellátása, az óvodások könyvtárhasználata és a családi könyvtárhasználat.

Országos Széchényi Könyvtár-Könyvtártudományi és Módszertani Központ (OSZK-KMK)

Javaslatokat dolgoz ki a könyvtárügy egészére és a könyvtári munka minden ágára vonatkozóan. Vizsgálódásai, felmérései, az alkalmazott munkamódszerek tanulmányozása, a külföldi tapasztalatok gyűjtése révén elsősorban elméleti tevékenységet fejt ki, de számottevő az operatív munkája, főleg ami az országos szakfelügyelet szervezésében és megvalósításában reá hárul. Fontos szerepe van kísérletek indításában, a könyvtárosképzés segítésében, a továbbképzés és a könyvtári kutatások szervezésében, az utóbbiak nyilvántartásában.

Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE)

1935-ben a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületeként jött létre. 1950-ben megszünt, 1956-ban a Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin köre néven éledt újjá, majd 19658-ben mint Magyar Könyvtárosok Egyesület alakult meg.

Alapszabálya: célja és feladata a könyvtárosok, levéltárosok és a szakirodalmi tájékoztatás területén dolgozók szakmai-politikai felkészültségének fejlesztése; hivatástudatuk és öntevékenységük növelése; társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsülésük előmozdítása, részvétel a könyvtárpolitika kialakításában, a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetségében (IFLA) és más nemzetközi könyvtárügyi szervezetekben Magyarország képviselete, a nemzetközi kapcsolatok ápolása. Mindezek érdekében konferenciák, vitaülések, tanfolyamok, előadások rendezése, pályázatok kiírása, kiadványi tevékenység kezdeményezése és abban részvétel, a tagság tájékoztatása ill. saját kezdeményezésből vagy illetékességből véleménynyilvánítás könyvtárügyi kérdésekben. Irányítását a küldöttközgyűlés, az elnökség és a titkárság végzi.

Könyvtári rendeletek és törvények

1952-es minisztertanácsi határozat és népművelési miniszteri rendelet: elsőnek fogalmazta meg könyvtárpolitikánk célját, elrendelte a közigazgatási beosztás alapulvételével történő megyei, járási és falusi könyvtárak felállítását és a Könyvtárellátó létesítését. Intézkedett arról, hogy a szakmai tapasztalatokkal rendelkező nagykönyvtárak adjanak intézményesen módszertani segítséget az újonnan szervezett nép- és szakszervezeti könyvtáraknak. Hangsúlyozta az iskolai és üzemi szakkönyvtárak felállításának fontosságát.

1956. évi közművelődésről szóló törvényerejű rendelet: előírta a soron következő legfontosabb könyvtári feladatokat. Ezek közt szerepel a könyvtárosi munkakörök képesítéshez kötése, a gyűjtőköri elhatárolás, a könyvtártudományi kutatómunka tervszerű fejlesztése, a Széchényi Könyvtár szerepének növelése, a Gorkij Könyvtárnak általános idegen nyelvű intézménnyé alakítása és a hálózati elv megvalósítása. A hasonló és rokon feladatú könyvtárakat olyan szervezeti egységbe fogta össze, amely egyszerre biztosította a nagy- és kisüzemi szervezet centralizációja és decentralizációja előnyeit. A közművelődésben való részvétel mindenkinek joga, a nyilvános könyvtárak szolgáltatásait a minisztertanács által meghatározott kivételekkel mindenki korlátozás nélkül igénybe veheti. A nemzetiségi lakosság anyanyelvi irodalmi igényeinek kielégítését nemzetiségi alapkönyvtáraknak kell elősegíteni.

1958. évi Művelődésügyi Minisztérium által kiadott rendelet: általános gyűjtőkörű országos jellegű tudományos könyvtárak kizárólag olyan intézmények mellett működhetnek, amelyek munkája az egész ország tudományos életét érinti. Öt ilyen könyvtár van, az Akadémiáé és a négy tudományegyetemé.

Az országos jellegű tudományos szakkönyvtárak a teljesség igényével gyűjtik az illető tudományág körében megjelent magyar és jelentős külföldi műveket. Egyetemi Könyvtár a filozófia, a közép- és újkori történelem, az Akadémiai Könyvtár az ókori történelem és az orientalilsztika, a Szabó Ervin Könyvtár a társadalomtudományok, a Műegyetemi Könyvtár a fizika, kémia, matematika, a Közgazdaságtudományi Egyetem a közgazdaság, az Országgyűlési Könyvtár a legújabb kori történelem, az állam- és jogtudomány, államigazgatás és a politika, az Országos Műszaki Könyvtár a műszaki, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár pedig a mezőgazdasági irodalmat gyűjti.

A tudományági szakkönyvtárak egy-egy szűkebb szakterület könyvtári igényeit szolgálják.

A 19/1981. Számú művelődési minisztériumi rendelet szerint a könyvtárak az állampolgárok vagy jogi személyek által igényelt és az állományban nem szereplő könyvtári anyagot vagy - erre irányuló kérelem esetén - annak másolatát kötelesek más könyvtárból beszerezni és a könyvtárhasználó rendelkezésére bocsátani. Ha a dokumentumokat csak nemzetközi kölcsönzés útján lehet megkapni, akkor erre a célra a könyvtárközi kölcsönzés központja, a Széchényi Könyvtár számára elegendő deviza álljon rendelkezésre.

A hazai közkönyvtárak rendszere

Az 1997. évi CXL törvény általános rendelkezései rögzítik az állampolgárnak az egyetemes és nemzeti kulturális örökség szellemi birtokbavételére irányuló alapvető emberi jogait, s ebből vezetik le az érintettek könyvtárhasználati jogát.

A törvény szerint az állam a rendszert működteti, míg az egyes könyvtárak fenntartása a tulajdonos feladata, ám - összhangban az alapvető törvényekkel - a települési önkormányzatokat intézmény-fenntartási kötelezettség helyett - új vonásként - az állampolgári jogon járó könyvtári szolgáltatások biztosításának kötelezettségével terheli. Könyvtárfenntartásra a megyei/fővárosi önkormányzatok kötelezettek. Gondoskodni kell arról, hogy a nyilvános könyvtár mindenki által megközelíthető és használható legyen, rendelkezzék kizárólag könyvtári szolgáltatások céljára alkalmas helyiséggel, s könyvtári szakembert alkalmazva, rendszeresen, a felhasználók többsége számára megfelelő időpontban tartson nyitva, s ingyenesek legyenek helyben nyújtott alapszolgáltatásai.

- alapító okirat

- SZMSZ

A fentiek minden nyilvános könyvtár számára kötelezőek, de a fenntartó kiegészítő feladatokat is meghatározhat. A települési könyvtár eredendően nyilvános közkönyvtár, s kötelessége, hogy gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítsa, közhasznú információs szolgáltatásokat nyújtson, gyűjtse a helyi információkat és dokumentumokat, szolgáltatásait szabadpolcos gyűjteményrész keretében bocsássa a használók rendelkezésére. A saját könyvtár fenntartására nem képes önkormányzatok számára szükséges szolgáltatások megszervezésével a megyei könyvtárakat bízta meg. A törvény így teremti meg az állampolgár könyvtárhasználati jogának feltételeit.

A megyei könyvtár önálló intézmény, a települések könyvtári ellátása azonban nem feltétlenül önálló intézmény révén történik. A települési önkormányzati közkönyvtár lehet önálló intézmény vagy annak fiókja, lehet valamely kulturális intézmény vagy közgyűjtemény, például általános művelődési központ, vagy kettős funkciójú iskolai-települési könyvtár része, s történhet a szolgáltatási kötelezettség teljesítése valamely más könyvtártól megrendelt formában vagy ellátórendszer tagjaként. Az önálló intézményfenntartás tekintetében különbség van város és község között. A városokban elsődlegesen önálló intézményben kell a nyilvános könyvtári ellátást biztosítani. A megyei könyvtárak, mint az országos rendszer regionális alközpontjai, sajátjuk mellett közvetítik az országos szolgáltatásokat, másrészt pedig a közbülső lépcsőfokot jelentik a minisztérium és az önkormányzatok, valamint a helyi könyvtárak között (együttműködések szervezése, statisztika, továbbképzés, szakfelügyelet). E szerepkörükben jól tudják hasznosítani a közel ötven év alatt felhalmozott, a könyvtárakhoz és fenntartókhoz fűződő kapcsolati-együttműködési tőkéjüket.

A megyei könyvtár egyfelől mint rendszerképző erő jelenik meg az országos könyvtárügyben, másfelől úton van a korábbi irányító szerepkörből a sokoldalúan szolgáltató könyvtár felé. A városi könyvtárak egy részével partnerségben, a kisebb települések könyvtári ellátása csak velük oldható meg, szerepük innen tekintve létfontosságú. Az országos feladatkörű szakkönyvtárakkal és a felsőoktatási könyvtárakkal együtt az ország könyvtárügyének pillérei.

A nyilvános könyvtári rendszert vertikálisan az országos feladatkörű szakkönyvtárak, horizontálisan a települési közkönyvtárak alkotják. A települési nyilvános közkönyvtárak a közvetítő, illetve a fogadó végállomás szerepét töltik be. Minden könyvtár elérési pontot képez valamennyi könyvtári szolgáltatáshoz. A háromlépcsős rendszernek (melyben donor, transzfer, receptor könyvtárakat lehet megkülönböztetni - ámbár minden könyvtár természetesen donor is, csak más mértékben) középső fokát jelentő, közvetítő könyvtárak közé sorolható a megyei és néhány nagyobb városi könyvtár. Ezek részt vesznek az eredeti dokumentumok szolgáltatásában és adatbázisok építésében, de saját, közvetlen szolgáltatásaikon felül vállalják a többi könyvtár szolgáltatásainak átvételét és szétsugárzását. A kisebb városi könyvtárak, községi és fiókkönyvtárak a rendszer szempontjából a szolgáltatásokat fogadó végállomások, a használó szempontjából a legközelebbi elérési pontok.

A könyvtár középponti tevékenysége a bibliográfiai számbavétel, a kiadványok és a bennük lévő művek feltárása. A bibliográfiai számbavétel fő része a katalogizálás, amely komplex lépések sorozatából áll. Ennek során meghatározott szabályok szerint létrehozzák a leírandó dokumentum vagy ismeretegység reprezentációját , a szurrogátumot. A bibliográfiai számbavétel azoknak a gyakorlati eljárásoknak, műveleteknek az összessége, amelyekkel a könyvtáros úgy szervezi meg a dokumentumokat és leírásaikat, hogy az adott használói igényeknek legjobban megfelelő dokumentumokat a leggyorsabban és leghatékonyabban lehessen megtalálni.

A bibliográfiai számbavétel funkciói:

1. fizikai hordozójától függetlenül minden lehetséges dokumentum létezésének megállapítása

2. a dokumentumokban található vagy azok részeit képező művek azonosítása

3. a katalogizálás szabályainak megfelelően dokumentumok és művek jegyzékeinek előállítása

4. gondoskodás a dokumentumok összes hasznos hozzáférési pontjáról a jegyzékben, lehetővé téve legalább a név, a cím és a tárgy szerinti elérést

5. gondoskodás minden dokumentum helyének megállapításáról, legyen bár konkrét fizikai példány vagy közvetlenül illetve a könyvtáros segítségével elérhető digitális fájl

A bibliográfiai számbavétel azonban nem korlátozódhat egy-egy könyvtár gyűjteményére. Az emberiség tudását, szellemi életének teljes tárházát, minden alkotását számba kell venni. E feladat elvégzésére a bibliográfia hivatott.

A bibliográfiai számbavétel központi tevékenysége a katalogizálás, az a folyamat, amelyben elkészül a dokumentum azonosítására és visszakeresésére alkalmas bibliográfiai rekord, és felépül a bibliográfia, a katalógus vagy az adatbázis.

Az IFLA a nemzetközi szabályzat előkészítésében nyolc nemzeti bibliográfiát elemzett, értelmezte a bennük közölt bibliográfiai tételeket. Ennek alapján alakította ki a leendő szabályzat elveit és módszereit:

• A bibliográfiai leírás adatai függetlenek a lehetséges besorolási adatoktól; a bibliográfiai leírást úgy kell elkészíteni, hogy a besorolási adatokat annak alapján meg lehessen határozni

• A bibliográfiai leírásnak flexibilisnek kell lennie: tegye lehetővé, hogy a teljes leírásból bizonyos adatok, adatelemek elhagyásával egyszerűsített leírásokat is előállíthassanak

• A leírási adatok típusát a nyelvi korlátoktól függetlenül felismerhetővé kell tenni

• Az adatok típusának és összetartozásuk jelölésére kötött sorrendet és egyezményes jeleket kell alkalmazni a bibliográfiai leírásban

• A leírások új módszereinek elő kell segíteniük a leírások géppel olvasható formára való átalakítását

Mindezek célja, hogy a leírások alkalmasak legyenek nemzeti és nemzetközi keretek közötti adatcserére, a különböző célú kölcsönös felhasználásra.

ISBD

Az IFLA Grenoble-ban rendezett konferenciájának központi témája volt a bibliográfiai számbavétel kérdése. Ennek alapján hirdette meg az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel (UBC) programját, amelynek célja a világ dokumentumtermésének számbavétele az egyes országokban megjelent dokumentumok bibliográfiai feldolgozása révén, és a bibliográfiai adatok kölcsönös cseréje. Az egyetemes számbavétel a dokumentumra orientált bibliográfiák dolga, amelyek legtipikusabb képviselői a nemzeti bibliográfiák.

Az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel célja az adott országban megjelent dokumentumok nemzeti bibliográfiai feldolgozása és a bibliográfiai adatok kölcsönös cseréje. Ezzel olyan nemzetközi rendszer jöhet létre, amely a világon bárhol megjelent kiadvány bibliográfiai adatait a világon bárhol másutt felhasználhatóvá, hozzáférhetővé tudja tenni. Minden ország nemzeti bibliográfiai központjának feladat, hogy országa kiadványtermését nemzetközileg elfogadott szabályok szerint, egységes formában feldolgozza és kurrens nemzeti bibliográfiában tegye közzé.

A UBC kiépítésének három fontos alapja van:

1. kommunikációs formátumok (a bibliográfiai adatok megosztásának eszközei)

2. az ISBD-k (az adatok szabványosított és nemzetközileg elfogadott formájú megjelenítésének eszközei)

3. szabványosított hozzáférési pontok (név, cím, tárgyszó)

1987-ben a UBC program egyesült az IFLA MARC programjával, új neve UBCIM lett. A program új célkitűzései:

- a bibliográfiai számbavételt biztosító szabványok és rendszerek nemzeti szintű fejlesztésének, valamint a bibliográfiai adatok nemzetközi cseréjének koordinálása

- a géppel olvasható bibliográfiai adatok cseréjének szabványosítása (a szabványok létrehozása, karbantartása, használatuk elősegítése, a UNIMARC formátum fejlesztése)

1998-ban a koppenhágai konferencia nyomán megkezdődött az ISBD program. A nemzetközi szabványos bibliográfiai leírási szabályzatok elsődleges célja, hogy segítsék a bibliográfiai információk nemzetközi felhasználását, a bibliográfiai adatok cseréjét. A program keretében a következő szabályzatok jelentek meg:

- a könyvek nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- a nemzetközi szabványos bibliográfiai leírás általános szabályai

- a kartográfiai anyagok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- a nem könyv anyagok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- az időszaki kiadványok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- nyomtatott kották nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- a régi könyvek nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- részdokumentumok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- a számítógépfájlok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

- az elektronikus dokumentumok nemzetközi szabványos bibliográfiai leírása

Az egyszerű nemzeti bibliográfiai rekord adatkövetelményei:

Leíró elemek

- A cím és a szerzőségi közlés adatcsoportja

- Kiadás adatcsoportja

- Műfaji (vagy a kiadvány típusának megfelelő) sajátságok adatcsoportja

- Megjelenés, terjesztés stb. adatcsoportja

- Fizikai jellemzők adatcsoportja

- Sorozati adatcsoport

- Megjegyzések adatcsoportja

- Szabványos szám (vagy megfelelője) és a hozzáférés jellemzői adatcsoport

Besorolási elemek

- Nevek

- Címek

- Sorozatok

- Tárgyszavas/osztályozási jelzetek

A bibliográfiai leírást dokumentumtípusonként szabályozó ISBD-k 1974-től, magyar fordításaik az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában 1979-től folyamatosan jelentek meg. Az ISBD-k alapján dolgozták ki az egyes országok a saját nemzeti szabványaikat.

A formai feldolgozás minden egyes munkafolyamatát külön-külön szabványcsalád szabályozza:

• A bibliográfiai leírást dokumnetumtípusonként szabályozza a MSZ 3424-es

• A besorolási adatok egységesítését külön-külön formai szempontok szerint a 3440-es

• A tételszerkesztést szintén dokumentumtípusonként a 3423-as alkalmazási szabványcsalád

• A leíró katalógus szerkesztését az MSZ 3401-81. A bibliográfiai tételek betűrendbe sorsolásának szabályai

Az MSZ 3493-82-es szabvány pedig a bibliográfiai tételek besorolási szabályait tartalmazza.

28. A magyar könyvtári szaksajtó

A kezdetektől az 1990-es évek elejéig terjedő időszak a könyvtári szaksajtó történetében hét szakaszra tagolható:

1. 1876-1906: a kezdetek, lényegében a magyar Könyvszemle jelenti az egyetlen szakfolyóiratot

2. 1907-1919: a közművelődési könyvtárügy jelentkezése a magyar könyvtári szaksajtóban, új folyóiratok indulása: Múzeumi és Könyvtári Értesítő(1907-1908), Könyvtári Szemle (1913-1917), A tanácsköztársaság Könyvtárügye (1919)

3. 1920-1935: a Magyar Könyvszemle anyagi válsága, ideiglenes megszűnése. Kísérlet a szakma országos lapjának megteremtésére: a Könyvtári Szemle (1934-1935)

4. 1937-1946: a Magyar Könyvszemle táguló profilja az újjászervezést követően, kísérletek a folyóirat életben tartására 1945 után

5. 1950-1961/64: a könyvtári szaksajtó megszervezése, a funkciók kialakulása: Könyvtárügyi Szemle (1950-1951), Könyvbarát (1951), 1954: Műszaki Könyvtárosok tájékoztatója, 1955: Könyvtári Tájékoztató (címváltozata: Könyvtári Figyelő), 1955: a Magyar Könyvszemle új folyama

6. 1965-1989: a konszolidált szakszerűség évtizedei, világos profil az egyes lapoknál

7. 1989- : a szaksajtó átalakulásának kezdete, a Könyvtári Levelező/Lap indulása

Magyar Könyvszemle:

- 1876-ban indult

- a magyar könyvtári kutatások szervező műhelye

- a kurrens magyar nemzeti bibliográfia megszületése is ehhez a folyóirathoz kötődik

- eleinte csak történeti közleményeknek adott helyet, majd az 1880-as évek végétől egyre több aktuális szakmai kérdéssel foglalkozott

- 1935-36-ban és 1947-54 között szünetelt a megjelenése

- 1955-től az MTA Könyvtártudományi Bizottságának, 1962-től az MTA Könyvtártörténeti, Bibliográfiai és Dokumentációs Munkabizottságának negyedéves folyóirata

- kiadója: MTA Irodalomtudományi Intézete és az OSZK

- nagyobb tanulmányi rovatcím nélkül, a kisebbek Közlemények rovatcím alatt jelennek meg. Magyar Könyvesház rovatában kiegészítéseket ad a retrospektív bibliográfiához. Figyelő rovatában kisebb adatközlemények, Szemle rovatában ismertetések jelennek meg

Könyvtári Figyelő:

- 1955-ben az OSZK Módszertani Osztályának gondozásában indult és 1959-ig cikkfordításokat közölt, 1959-től referátumokat és szakirodalmi szemléket, 1960-tól eredeti közleményeket is közöl

- főleg elméleti kérdéseket taglaló tanulmányokat, szakirodalmi szemléket, úti jelentéseket, konferencia-beszámolókat, recenziókat közöl

- repertóriuma az 1955-74-es időszakot öleli fel

- kéthavonta jelenik meg

Könyvtáros:

- alapítója a Művelődési Minisztérium

1951-ben indult Könyvbarát-ként, 1953-tól A Könyvtáros, 1955: A Könyv, 1956-tól újra A Könyvtáros, 1964-től: Könyvtáros

- havonta jelenik meg

- 1992. évi 3. szám után megszűnt. Utóda: 1992. decemberében elindult Könyv, Könyvtár, Könyvtáros (3K). Alapítói a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Könyvtári Osztálya, a MKE, a Könyvtári és Informatikai Kamara, az OSZK, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

- időszerű könyvtárpolitikai, módszertani cikkeket, riportokat, interjúkat, könyv és könyvtártörténeti közleményeket közöl. Foglalkozik a könyvtári munka részletkérdéseivel, a könyvtári élet eseményeivel népszerű stílusban

TMT:

- 1954-ben indult

- 1962 végéig az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ Módszertani Osztályának lapjaként és Műszaki Könyvtárosok Tájékoztatója címmel jelent meg

- havonta jelenik meg

- a beköszöntő cikk megjelölte azokat a témákat, amelyekkel a lap foglalkozni kíván, többek között a szakirodalmi tájékoztatás gépesítésének és automatizálásának kérdéseivel, az ETO továbbfejlesztésével, más osztályozási rendszerek kérdéseinek tanulmányozásával

- a ’80-as évek végén új rovatokat is indított (ON-line hírek, CD-ROM hírek, Internet-források)

- a könyvtárügy és szakirodalmi tájékoztatás elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik

- célja: a legkorszerűbb információs eszközök és technológiák megismertetése meghonosításuk érdekében

- angol nyelvű tartalmi összefoglalót is közöl

Könyvtári Levelező/Lap

- a könyvtárak mindennapjait, a könyvtárügy aktuális problémáit mutatja be friss hírek és tudósítások segítségével

- a neve is onnan származik, hogy levélírásra, híradásra buzdítja a könyvtáros kollégákat

- kiadója előbb az OSZK KMK volt, ma: informatikai és Könyvtári Szövetség

- havonta jelenik meg

Könyv és Nevelés:

- az iskolai könyvtárosok szaklapja

- 1959-ben indult Iskolai könyvtárosok tájékoztatója címmel: sokat tett az iskolai könyvtárak szakmai támogatásáért

- 1966-ban lett Könyv és Nevelés

- 1987 után – amikor megszüntették – a 3K önálló rovataként jelentek meg a témával kapcsolatos írások

- olvasáspedagógiai, módszertani, taneszközökkel foglalkozó írásokat közöl, alkalmanként szemlézi a külföldi pedagógiai irodalmat, tankönyvkritikákat és tankönyvkritikai bibliográfiát találunk benne, és rendszeres rovatot szentel az ifjúsági irodalom kérdéseinek is

- évente négyszer jelenik meg

- rokon témákkal foglalkoznak a Fordulópont, Iskolakultúra és az Iskolakönyvtáros című lapok is

................
................

In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.

Online Preview   Download